Dunatáj Természet- és Környezetvédelmi Közalapítvány

Játék

jatek

Aktuális

Biomassza redukció a Böddi-széken

Biomassza redukció a Böddi-széken

 

A LIFE+ projekt indulása óta a Dunatáj Közalapítvány végzi a projektterületen a biomassza redukciót. Idén az átlagosnál csapadékosabb volt az idő, így az időszakosan vízborított területek leszáradása csak később kezdődött el és kisebb kiterjedést ért el a korábbi évek összehasonlításában.

Tavaly több területen felhívták a projekt munkatársai a szántóföldi művelést folytató gazdák figyelmét a helyenként több hektáros elszántott területekre, ezeken idén már elindult a visszagyepesedési folyamat, ahol a gyomkezelést szintén szárzúzó segítségével a Dunatáj Közalapítvány végezte el.  

Sajnos folyamatosan magas vízszint volt jellemző a Duna-vizet szállító V. számú /Sós-éri/ csatornában is, ezért a Kis-Maka területén (a  járáspusztai úttól keletre) bizony többször túlcsordult a csatorna vize a szegélyező megrongált töltés szintjén, elárasztva a közeli területeket, így itt kettő nyitófogás után abba kellett hagynunk a munkát.

Összességében elmondható, hogy a szárzúzással érintett terület nagysága a hasonlóan csapadékos 2014. évben kezelt területhez  hasonló kb.  100 hektárnyi kiterjedésű volt. Emellett a Dunatáj Közalapítvány használatába visszakerült Oltó-halmi tábla tövises iglicés, takarmányozási célra alkalmatlan biomasszája kaszálás után lehordásra került /kb. 50 hektár/, míg a Bikatorki táblában a közbeszerzés alatt lévő birkaállomány téli takarmányigényét biztosítottuk kaszálással.

Képek

« Vissza

alert_bezar

Ajánlja a cikket ismerőseinek!

KÜLDÉS

alert_bezar

Gratulálunk
Sikeresen megoldottad a memória játékot!
Megadhatod a nevedet és felkerülsz az eredménytáblára.

Rendben

Újrakezd

A te időd:

Eredménytábla

#

Idő

Név

Dátum

1

00:17:42

Moncsi

2016.06.18. 22:09:49

2

00:17:51

Krisz

2015.10.06. 12:03:54

3

00:20:48

Moncsi

2016.06.18. 22:08:31

4

00:20:50

Tóth József

2015.10.05. 10:28:18

5

00:22:47

Eszter

2016.04.02. 14:34:26

6

00:23:67

Papp Sándor

2015.09.29. 13:14:10

7

00:26:25

Moncsi

2016.06.18. 22:07:50

8

00:26:78

Krisz

2015.09.29. 14:54:15

9

00:29:36

Enikő

2017.04.05. 08:43:55

10

00:45:82

Enikő

2016.01.05. 09:18:44

alert_bezar

Eredménytábla

#

Idő

Név

Dátum

1

00:17:42

Moncsi

2016.06.18. 22:09:49

2

00:17:51

Krisz

2015.10.06. 12:03:54

3

00:20:48

Moncsi

2016.06.18. 22:08:31

4

00:20:50

Tóth József

2015.10.05. 10:28:18

5

00:22:47

Eszter

2016.04.02. 14:34:26

6

00:23:67

Papp Sándor

2015.09.29. 13:14:10

7

00:26:25

Moncsi

2016.06.18. 22:07:50

8

00:26:78

Krisz

2015.09.29. 14:54:15

9

00:29:36

Enikő

2017.04.05. 08:43:55

10

00:45:82

Enikő

2016.01.05. 09:18:44