Dunatáj Természet- és Környezetvédelmi Közalapítvány

Játék

jatek

Aktuális

Az MME 7. számú helyi csoportjának taggyűlése

Április 1-jén, délelőtt 10 órakor Hartán, a Faluházban lett megtartva az éves közgyűlés 26 tagtárs részvételével. A taggyűlés Kalocsa Béla elnök köszöntőjével kezdődött, majd néhány tagtárs beszámolójával folytatódott az esemény. Elsőként alapítványunk mutatkozott be, munkájáról, eddig elért eredményeiről számolt be, valamint jövőbeni terveiről. A későbbiekben Mórocz Attila a dávodi Földvári-tónál zajló gyűrűzési tevékenységekről és azoknak eredményeiről tartott előadást, ezt követően pedig Németh Ákos a kolon-tavi madárvártán zajló kutató-gyűrűző tevékenységet ismertette. A délvidéki földikutyák megtalálásának előzményeit és az élőhelyük védetté nyilvánításához vezető út  egy-egy momentumát Kalocsa Béla mutatta be. 

Az elmúlt évi rendezvények, tevékenységek beszámolói mellett az idei év szakmai és pénzügyi tervezetére majd a küldöttek megválasztására is sor került. A szakmai napot a Kisvendéglőben megtartott ebéddel, valamint a Böddi-széken való madarászással zártuk.

« Vissza

alert_bezar

Ajánlja a cikket ismerőseinek!

KÜLDÉS

alert_bezar

Gratulálunk
Sikeresen megoldottad a memória játékot!
Megadhatod a nevedet és felkerülsz az eredménytáblára.

Rendben

Újrakezd

A te időd:

Eredménytábla

#

Idő

Név

Dátum

1

00:17:42

Moncsi

2016.06.18. 22:09:49

2

00:17:51

Krisz

2015.10.06. 12:03:54

3

00:20:48

Moncsi

2016.06.18. 22:08:31

4

00:20:50

Tóth József

2015.10.05. 10:28:18

5

00:22:47

Eszter

2016.04.02. 14:34:26

6

00:23:67

Papp Sándor

2015.09.29. 13:14:10

7

00:26:25

Moncsi

2016.06.18. 22:07:50

8

00:26:78

Krisz

2015.09.29. 14:54:15

9

00:29:36

Enikő

2017.04.05. 08:43:55

10

00:45:82

Enikő

2016.01.05. 09:18:44

alert_bezar

Eredménytábla

#

Idő

Név

Dátum

1

00:17:42

Moncsi

2016.06.18. 22:09:49

2

00:17:51

Krisz

2015.10.06. 12:03:54

3

00:20:48

Moncsi

2016.06.18. 22:08:31

4

00:20:50

Tóth József

2015.10.05. 10:28:18

5

00:22:47

Eszter

2016.04.02. 14:34:26

6

00:23:67

Papp Sándor

2015.09.29. 13:14:10

7

00:26:25

Moncsi

2016.06.18. 22:07:50

8

00:26:78

Krisz

2015.09.29. 14:54:15

9

00:29:36

Enikő

2017.04.05. 08:43:55

10

00:45:82

Enikő

2016.01.05. 09:18:44